Közel egymáshoz novellámból íme egy részlet:

“Rád nézek, és csak most látlak igazán. Mindig is szerettem a lényedet,de ilyen mélyen és kiszolgáltatottan még sohasem éreztelek. Hihetetlen erő és elszántság sugárzik belőled. Szerelmem kifejezhetetlen magasságokba tör. Hajad izzadtan tapad az arcodhoz, a nyakadhoz,de te észre sem
veszed. Ujjaimat ismételten olyan erővel szorítod meg, hogy a végei elfehérednek. Fáj,de nem mondanám egy szóval sem neked. Próbálok szavak nélkül, csak a tekintetemmel veled lenni – most csak ennyi telik tőlem. Önkéntelenül is enyhül a szorítás. Tested ellazul a fehér lepedős ágyon. A
drága test, ami oly sok örömet szerzett már nekem. Az első találkozásunkra gondolok, amikor megláttalak abban a kiskocsmában a kávéd fölé hajolva – szomorúan és elgondolkodva néztél magad elé. Össze kellett szednem minden bátorságomat, hogy meg merjelek szólítani. Tudtam, ha most nem
teszem meg, azt egész életemen keresztül bánni fogom. Félszegen odaléptem, köhintettem egyet, majd halkan megszólaltam…”